Soha olyan mélyponton nem voltam, mint az elmúlt
napokban, hetekben. Nem tesz boldoggá semmi, ami régebben igen, nem tesz elégedetté semmi, ami pár hete még igen és ez már messziről látszik. A tartásomon, az arcomon, a viselkedésemen – mindenen, ami én vagyok. Motiválatlanság, kilátástalanság, önbecsapás és önmagam tiszteletének teljes hiánya, egészen pontosan így tudnám leírni az érzéseimet. De azt hiszem, elértem a gödör mélyére, és már tegnap is azt érzetem, hogy bármilyen mélyen is, de szilárd talaj van a lábam alatt, innen lehet elkezdeni építkezni. Újra.
Ez a pár hónapos mélyrepülés akkor kezdődött, amikor májusban előléptettek. Jó érzés volt, de valahogy – és nem tudom megmondani, hogy hogyan – rosszul érintett, több munka, ugyanannyi fizetés, megfelelési kényszer. És emiatt elmaradtak olyan dolgok, amik addig boldoggá és kiegyensúlyozottá tettek. Elmaradtak az edzések – mert nekem mindenképpen dolgoznom kell. Elmaradtak az esti beszélgetések – mert jaj, csak még ezt az e-mailt meg kell írnom, este 10-kor. Jött viszont újra a stressz-evés – mert ha valaki a stresszt nem vezeti le mozgással, akkor jön a számítógép előtti nassolás. A hízás viszont nem maradt el, óriási taps, 3 és fél hónap alatt magamra rántottam 10!!! kilót – ez pedig az amúgy sem toppon lévő önbecsülésemnek adott egy hatalmas pofont. Sosem voltam vékony, de 2 évvel ezelőtt 90 kilóról alig 9 hónap alatt leküzdöttem magamat 69-re. És tegnap megint 80-at mutatott a mérleg, és most lett elég.
Rá kellett jönnöm sokadszorra, hogy semmilyen munka, semmilyen fizetés, semmi nem éri meg, hogy tönkretegyem magamat testileg és szellemileg. Semmi, az ég egy adta világon semmi nem ér annyit, hogy az estéimet ne a vőlegényemmel töltsem, hanem valamelyik nyamvadt ügyfél kívánságait lessem.
Így tervet készítettem, hogy újra egyensúlyba kerülhessek önmagammal:
- work-life balance: nem vagyok hajlandó tovább 12-13 órát dolgozni. 8 órás munkáért kapom a fizetésemet, maximum 9 órát töltök a gép előtt. A munka megvár, az életem nem. De jó volt ezt leírni.
- edzés – hetente minimum 3szor: imádok edzeni, de lassan már el is felejtettem, milyen az. Itt most semmi nőies sportra ne gondoljatok – szerelmes vagyok a nagy súlyokba. 3-4 hónappal ezelőtt 80 kilóval tudtam guggolni és 85-tel felhúzni, ez most egy távoli cél az év végére. Emellett ha belefér, akkor hetente 1-2 alkalommal lenézek intervall kardiózni – mert az jó – oké nem akarok hazudni, az intervall kardiózásnál, ha az ember tényleg jól csinálja, akkor kevesebb rossz dolog van, de az érzés utána…
- étkezés: teljesen nyilvánvaló, hogy fogynom kell. Mondjuk még 20 kilót ahhoz, hogy igazán jól érezzem magamat a bőrömben (és kockás legyen a hasam). Ehhez pedig egy pontosan belőtt étrend kell, amit képes vagyok betartani. Hosszú távon. Újraindítom a dobozolást, minden nap 5 doboz, 5 étkezés, vegyes táplálkozás, sok fehérje és rost, semmi cukor.
- no stressz: aggódós sem vagyok, erre mostanában totálisan kiborulok attól, ha valami nem pont úgy történik, ahogyan azt a kis buksimban elterveztem. Ezt most úgy értsétek, hogy a nyaralást csúsztassuk el 2 nappal – és bár semmi nem indokolta, én ezen totálisan kibuktam. Ennek persze számos oka van, onnantól, hogy éppen utálom magamat, odáig, hogy szétvet az ideg. Úgyhogy a mozgáson kívül kell más stressz-levezető eszközt/tevékenységet keresnem, ami nem az evés.
Mindenesetre ma, 2015. augusztus 21-én, 80 kilósan, 28 évesen, fáradtan, megtörten, de elszántan elkezdem megjavítani azt, ami elromlott. Hogy lesz-e ebből értelmes blog, azt még nem tudom. Sosem voltam az a fajta, aki nagy érdeklődést mutatott az írás iránt. De ki tudja, lehet, hogy éppen ez lesz a stressz-levezetés megfelelő formája. Meg egy új munkahely. Azt hiszem, ideje elkezdeni élni…
